Adjesélyt - altatva :'(

Adjesélyt - altatva :'(

Majszoló - Nyuszó Adjesélyt egy extra pici termetű,  sárga színű, rendkívül bájos, nagyon barátságos, bújós természetű nyuszika. Olyan örökbe fogadó gazdit keresünk, aki vállalná a gondozását, és amikor eljön az ideje az ivartalanítását. A kapcsolattartás szintén fontos számomra, szeretnék hallani a jövőben felőle. Elvihető: május 24-től (8 hetesen) a szokásos örökbe adói áron.

Az állatorvosunk szerint fejlődési rendellenesség következtében vizelet szivárgása volt. Kertben eléldegélhetett volna még a tél beálltáig, de mivel mi nem tudtunk volna neki felhúzni most azonnal egy védett, biztonságos kerti kifutót örök lakásul, valamint egyetlen érdeklődő sem volt rá, így 2017. 06. 12-én az állatorvosunkkal elaltatattam. Nagyon sajnálom egyébként, hogy ezt a döntést kellett hozni. Soha nincs jó megoldás... ha észre veszem, hogy valamely kisnyuszi nem működik megfelelően, és kiveszem a fészekből, akkor azzal hal bele a lényem egy része, ha a sorsára hagyom, és mégsem pusztul el 3-6 hetes koráig, akkor meg a problémájától függően akár az altatásával is számolni kell.  És minél idősebbek, annál nehezebb meghozni a döntést. Persze vannak olyan "problémák", amik mellett hosszú életű egy nyúl (pl. fókaláb). De Adjesélytnek kb. még 1 évet jósoltunk, ha nem most hoztuk volna meg ezt a szomorú döntést.