Színes törpék

 
Havanna színes törpe tenyészpár: Liza és Barnus.
 
2015 kora tavaszán került hozzám ez a színes törpe pár. Két évig próbálkoztam velük, de Liza hol jó, hol rossz anya volt, így végül megváltam tőle, és oda adtam házikedvencnek. Barnus, a párja itt maradt nálunk, és a következő két évben lila, ill. kék rex lányoktól születettek színes törpe - törpe rex keverék kisnyuszik.
 
 
2015 őszén visszakerült hozzánk Gesztenye, új nevén Happy, aki Liza és Barnus első kislánya. A télen velünk élt szobanyusziként.
Happy azóta már elköltözött tőlünk, most egy másik tenyészetben lakik Szeged mellett,  Á. Kittinél.
 
 
Tehát 2017-től már nem foglalkoztunk színes törpék fajtatiszta tenyésztésével. De ott mocorgott a háttérben a gondolat. Amúgy is imádom a színes törpéket, szerettem volna vörös változatában tenyészteni, de végül nem tudtam kivárni, és a rexek miatt le is kellett mondanom róla.
Azután 2018 őszén gondoltam egy merészet, és bevállaltam egy piros szemű hermelin kislányt, aki reményeim szerint Barnus leendő menyasszonya lesz.
 
 
Tenyészetünkbe költözött Habcsók.
 
Név: PPP Cleopathra "Habcsók"
Fajta: Színes törpe / hermelin
Születtem: 2018. 08. 17.
Színem: piros szemű fehér 
A tenyészetbe költöztem: 2018. 10. 15.

Tervek a jövőre nézve

 

2019 tavaszán remélhetőleg ismét lesznek fajtatiszta színes törpéink. Ki tudja milyen színgéneket hordoz egy albínó nyuszi a génkészletében? Nagyon izgalmas lesz, alig várjuk az eredményt :)